Boldog szülinapot, Vivien!

Ösztöndíjasaink közül Vivien májusi születésű, ezért elsőként ő kapta meg a szülinapi csokitortát. Nagyon meglepődött, alig hitte el, hogy ez az övé és tényleg hazavihetik anyukájával. Nagyon boldog szülinapot kívánunk, és köszönjük Nóriéknak, hogy eljuttatták neki!

Max és Adél átadásai

Max átadta nyertesének a velencei álom minitortákat, aki még az eredeti fagylaltváltozatot is megkóstolhatta a Bringatanyán, valamint egy gasztrocsomaggal is gazdagodott.

Adél pedig a szűkös magyarországi tartózkodásába sikeresen beillesztett két átadást is, nyertesének és vigaszágasának.

Igazgyöngy-Segítsüti ösztöndíj

Jóideje töprengtünk már azon, hogy az akciójellegű (Segítsüti, sok kicsi) támogatási formákon túlmenően valami állandóbb jellegű segítési módot is találhassunk. A 2010-es sok kicsi akció óta figyelemmel követjük az Igazgyöngy Alapítvány tevékenységét, akik az egyik legszegényebb magyarországi kistérségben segítik a mélyszegénységben élő gyerekeket és családjaikat. Az alapító, L. Ritók Nóra blogjában rendszeresen beszámol eredményeikről, ötleteikről, kudarcaikról, problémáikról. Ezt figyelemmel követve jött velünk szembe az ösztöndíjukról szóló írás, és tudtuk, hogy megtaláltuk azt a lehetőséget, ahova bekapcsolódva a legrászorultabbaknak tudunk hatékony módon segítséget nyújtani. Ezután Nórival felvettük a kapcsolatot, a két alapítvány között megkötöttük a támogatási szerződést, és megszületett az Igazgyöngy-Segítsüti ösztöndíj.

Az Igazgyöngy Alapítvány által kitalált ösztöndíjprogram lényege, hogy tehetséges, mélyszegénységben élő gyermekek kapnak támogatást oly módon, hogy a családjukat is bevonja a programba. Leegyszerűsítve: ha segítik, motiválják az általános iskola 2.-7. osztályába járó gyermeküket a helyzetükből hosszabb távon kitörést jelentő tanulásra, hogy tartsák vagy javítsák tanulmányi eredményeiket, az ösztöndíj segítségével enyhülnek súlyos megélhetési gondjaik. Az ösztöndíjban való részvétel feltételei

- a család rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül, ezt jegyzői igazolással igazolni tudja,
- rendelkezik olyan nyilatkozattal, miszerint a szülők iskolai végzettsége nem haladja meg a 8 általánost,
- a gyermek általános iskolai tanulmányi eredménye a településen az első öt között van (félévi és év végi bizonyítvány alapján),
- a család együttműködő, a gyerek érdekeit szem előtt tartó,
- nincs bűnözés a családban. 

Az ösztöndíj összege havonta 10.000 Ft (ez az érintett családok jövedelmi szintjéhez képes nagyon nagy összeg), amelyhez hó végén jutnak hozzá, amikor már az egyéb források elfogynak. Nem készpénzben kerül hozzájuk, hanem az Igazgyöngy munkatársa segítségével átbeszélik, hogy milyen módon kerüljön felhasználásra - pl. kártyás villanyórára feltöltés, élelmiszer-, ruhanemű- vagy iskolaszervásárlás - úgy, hogy az a gyermek fejlődését is szolgálja és ennek megfelelően közösen is költik el a pénzt. Cserébe a gyermek vállalja, hogy képességeinek megfelelően teljesít, házi feladatait megírja, magaviselete megfelelő, a család pedig vállalja, hogy ebben őt támogatja és az alapítvánnyal együttműködik. A minden érintett fél által aláírt ösztöndíjszerződés fél évre szól (hosszabbítható), a feltételek nemteljesülése esetén felülvizsgálható és végszükség esetén a nem együttműködő gyerek és család kikerül a programból, más kerül helyére. 

A SoSe Közhasznú Alapítvány pedig azt vállalta, hogy a fentieknek megfelelően 5 gyereket támogat egy éven keresztül. A támogatást az alapítvány működési költségeiből (tehát nem a Segítsüti vagy a sok kicsi akciókban a támogatóinktól kapott összegekből) álljuk. A program már ismertetett jellege miatt ezen összeg tételes elszámolásáról nem fogunk tudni számlákat közzétenni, csak az átutalásról a screenshotot, amely az első hónapra, áprilisra már meg is történt:

Ezen túlmenően havonta tervezünk beszámolókat közzétenni a gyerekekről.

És akkor következzenek az ösztöndíjas "kislányaink" :), akik két Berettyóújfalu környéki faluból származnak (a fényképek és az adatok közzététele szülői hozzájárulással történik):

Jázmin, 3. osztályos, kitűnő tanuló.

Anitácska, 2. osztályos, kitűnő tanuló.

Dzsennifer, 5. osztályos, kitűnő tanuló.

Vivien, 3. osztályos, 4,4 tanulmányi eredményű tanuló.

Liza, 4. osztályos, 4,6 tanulmányi eredményű tanuló. Ő az egyetlen, aki nem halmozottan hátrányos helyzetű, hanem "csak" hátrányos helyzetű édesapja 8. általános iskolát meghaladó végzettsége miatt, de nem gondoltuk, hogy ez akadályát képezze a tehetséges kislány támogatásának.

Ők tehát április hónaptól kezdve az ösztöndíjasaink, akiknek egy éven át figyelemmel fogjuk kísérni a sorsát. A támogatási összegen felül vállaltuk továbbá - ha már Segítsüti, ugye :) -, hogy valamennyi kislánynak a születésnapjára biztosítunk egy születésnapi tortát, hogy hozzájáruljunk az oly ritka ünnepelési lehetőségekhez.

Mindannyiuknak sok sikert kívánunk, az Igazgyöngy Alapítványnak pedig nagyon köszönjük az együttműködést!

A második számla

A második beszerzésünk a Polcz Alaine által kidolgozott Világjáték teszt, amelyet bábjátékos tapasztalatai alapján dolgozott ki komplex játékdiagnosztikai és terápiás módszerré a gyerekekkel kapcsolatos pszichoterápiai munkához. A megrendelés 378.460 Ft értékű.  

 

Az első számla

A licit- és egyéb támogatási formákból származó összegek szépen érkeznek be a számlára, úgyhogy meg is tudtuk kezdeni az árajánlatok bekérését és megtettük az első megrendeléseket is, ezek eredményeként befutott az első számla. A gyerekeknek rendeltünk a Gézengúz Alapítvány munkatársai által összeállított olyan játékokat, társasjátékokat, szerepjáték kellékeket, kirakókat, amiket a fejlesztésük során tudnak használni, összesen 69.050 Ft értékben. 

 

Grenadine átadása

A csodálatos szedres fehér rumos mákhabtorta is eljutott gazdájához, grenadine oldalán láthatók róla fényképek, külön szuper a tortadoboz dekor!

Cserke átadása

Cserke nagyon gyorsan egyeztett nyertesével és útjára is bocsátotta 1,2 kg (!) súlyú karamelles csomagját, amely már meg is érkezett a nyerteshez.


Elektronikus Segítfüzet 2012 tavasz (.pdf)

Az elektronikus Segítfüzet borítójával szeretnénk mindenkinek nagyon kellemes húsvéti ünnepeket kívánni. A füzet .pdf formátumban készül, összesen 31 recept szerepel majd benne, titkos Segítsüti-tervek, az eddigitől eltérő, magazinosabb formátumban. Az ára 500 Ft, a teljes összeg a Gézengúz Alapítvány tevékenységét fogja támogatni. Mivel a .pdf formátum nem másolásvédett, azt kérjük, ne küldjétek majd tovább másoknak ajándékba a file-t, ez a kis támogatási összeg talán mindenki számára megfizethető érte. A füzetek a húsvét utáni héten készülnek el, akkor tudjuk majd őket elkezdeni kiküldeni.

Nagyon köszönjük!

 

A hatodik ajándéktárgy - Szerelmesekönyv

Nekünk is nagy meglepetésként kaptunk még egy ajándék felajánlást, amit borzasztó boldogan fogadtunk: a sokak által szeretett, híres figurkák szintén csupaszív édesanyja, Csernus Ági 10 példányt ajánlott fel a Szerelmesekönyvből, mely Hídvégi Andrással közös alkotása. Ez egy nem csak gyerekeknek szóló bűbájos kis fényképes mesekönyv, amelynek lapjain a figurkák mesélnek igaz szerelemről és elfogadásról. 

Fotó: Figurka Design

A fantasztikus ajándéknak köszönhetően a 2.700 Ft-os árból 2.490 Ft a jótékonysági célt támogatja, 210 Ft pedig a postaköltséghez járul hozzá.

Nagyon köszönjük Áginak ezt a meglepetést, további szeretnivaló figurkákért nézzétek meg a Figurka Design facebook oldalát is :).

Az ötödik ajándéktárgy - fércművek nyaklánc

A fércművek még egy nagyszerű ajándéktárggyal kényeztetett el minket: egy, a Segítsüti színeiben készült álomszép trio nyakláncot kaptunk, összesen 10 db várja gazdáját. Ez is saját nikkelmentes alapra készült, a gombok 2,3 cm, 1,5 cm és 1,3 cm átmérőjűek, a lánc kb. 42 cm hosszú.

Fotó: fércművek

Az újabb nagyvonalú felajánlásnak hála a 4.000 Ft-os vételárból 3.800 Ft a Gézengúz Alapítványt támogatja - tehát ha mindegyik elkel, ez 38.000 Ft többletet jelent majd - és 200 Ft járul hozzá a postázáshoz.

Nagyon köszönjük ezt a szuper ékszert is Juditnak, további gombcsodákért, gyermekjátékokért keressétek fel "fércbook" oldalát is :).

Az ajándéktárgyak vásárlásáról további fontos információk itt olvashatók.

 

Tartalom átvétel