Segítsüti 2011 ősz

Megkezdődött az iskola, hamarosan pedig indul az őszi Segítsüti akció! A gasztrobloggerek ismét összefognak, hogy internetes jótékonysági sütilicitjükkel segítsenek, a szeptember 20-i gyermekek világnapja alkalmából. Íme a részletek:
 
1) Kik?
27 gasztroblogger készül 27 remek süteménnyel, tortával, édességgel, továbbra is anyukákból/apukákból áll a csapat, és most is lesz köztük egy vendégblogger. A pontos névsorra szokás szerint majd csak a licit kezdetén derül fény, néhány változással azért alapvetően az őszi csapat készül szorgosan az akcióra, amelynek adminisztrációt továbbra is a Sose Közhasznú Alapítvány intézi.
 
2) Mikor?
Az időpont a tavalyival azonos: 2011. szeptember 17-én, szombaton fognak megjelenni a sütis bejegyzések  a Segítsüti logójával kísérve az egyes blogokban, és kerülnek fel ide, majd egyidejűleg ide a licitálós menü alá, és kezdődhet rájuk rögtön a licit. Ezután három napon át zajlik az árverés, amely viszont a szokásostól eltérően nem éjfélkor, hanem 2011. szeptember 20-án kedden 16:00-kor zárul, majd minden egyes nyertesnek vele egyeztetve értelemszerűen frissen újrasütik a nyereményét, és eljuttatják neki. 
 
3) Kit támogatunk?
Mostani támogatottunk a Szemem Fénye Alapítvány lesz, akiknek több éves előkészítő tevékenysége után idén nyílt meg Pécsett az első gyermekhospice háza, a Dóri-ház, ahol az életet megrövidítő betegségben szenvedő gyermekek és fiatalok, valamint családtagjaik állandó gondoskodást kaphatnak. Ezt nem sokkal később a második, a törökbálinti Tábitha-ház is követte. A Segítsüti őszi akciója keretében befolyó összegből a két gyermekhospice ház számára tervezünk a gyermekek ottlétét, ápolását megkönnyítő orvosi műszereket, eszközöket és egyéb szükséges cikkeket beszerezni.
 
4) Hogyan?
a) Magánszemélyeknek
Minden tepsi sütemény kikiáltási ára továbbra is 1.000 forint lesz. A liciteket a Sütiárverés menüpont alatt lehet majd megtenni, ehhez pedig egy egyszerű regisztráció (név, e-mail cím) szükséges. Aki már korábban regisztrált az oldalra, ezt már nem kell ismét megtennie, ha netán a jelszavát elfelejtette, ez orvosolható a belépési oldalon. A nyertes az lesz, aki a legmagasabb összeget ajánlja adott süteményért szeptember 20-án 16:00-ig. Most is megtartjuk a "vigaszág" lehetőségét, ha van olyan gasztroblogger, aki a második (vagy többedik) helyezettnek is vállalja a sütemény ismételt megsütését, és a második (többedik) helyezett is vállalja az általa felajánlott licitösszeg kifizetését, a sütemény nyertesének hozzájárulásával. Most is az egyes felajánlókra és a bloggerekre lesz bízva, hogy létrejönnek-e ilyen  vigaszágas egyezségek. Ezután a nyertes/vigaszágas átutalja a vállalt összeget, a bloggerrel egyeztet az átadás-átvételről. A nyertesek/vigaszágasok egy-egy tiszteletpéldányt kapnak ajándékba a sütireceptek gyűjteményéből, a Segítfüzetből is.
 
b) Cégeknek
Céges támogatóink számára külön licitálási lehetőséget biztosítunk a Céges licit menüpont alatt, az árverésben való részvételhez szintén regisztráció (név, e-mail cím) szükséges. A 27 licitre bocsátott süteményből háromfélét nagyobb mennyiségben, egy 3 db-os céges süticsomagba válogatva kínálunk, és a nyertes 10 db Segítfüzetet kap ajándékba. A süticsomag kikiáltási ára 50.000 Ft lesz. A nyertes az lesz, akik a legmagasabb összeget ajánlják értük szeptember 20-án 16:00-ig. A céges licitnél vigaszág nincs.
 
5) Licit utáni támogatási lehetőségek
A licit utáni korlátozott számú ajándéktárgy-vásárlási lehetőség most is meglesz. Szeptember 21-25. között minden nap egy ajándéktárgy kerül fel a Megrendelés menüpont alá, amelyek vételára (a beszerzési ár feletti résszel) szintén a támogatási összeget növeli. Ez az ötféle ajándéktárgy meglepetés egyelőre, mindig adott napon derül majd fény rájuk és a megvehető mennyiségekre. Az ajándéktárgyak után pedig a már megszokott módon, (postaköltséggel együtt) 600 Ft-ért szintén meg lehet majd vásárolni a receptek csinos füzetbe rendezett gyűjteményét, a Segítfüzetet.
 
Várunk minden segítő szándékú embert a Segítsüti akció licitjeire és utána ajándéktárgyaira, hogy a süti most is sokat segíthessen!
 

Mi a Segítsüti?

A Segítsüti egy 2009-ben létrehozott internetes jótékonysági aukció, amely során gasztrobloggerek által felajánlott süteményekre lehet licitálni, és ezzel az akció elején meghatározott (félévente változó) ügyet, szervezetet támogatni.

Kik?

Az édességeket 27 gasztroblogger ajánlja fel (maguk is édesapák, édesanyák), akiknek a személyére és a megnyerhető finomságokra a licit napján derül fény. Általában egy „vendégblogger” is résztvevő, aki nem gasztroblogger, de a támogatott ügyhöz valamiképpen kötődik. Az akció lebonyolítója a SoSe Közhasznú Alapítvány.

Mikor?
A tavaszi Segítsüti során adott év március 30-án kerülnek fel a Segítsüti honlapjára a licitálásra szánt sütemények, az árverés adott év április 2-án zárul. A tárgyadományok nagyrésze anyák napjáig eljut a támogatott szervezethez. Az őszi Segítsüti során adott év szeptember 17-én kerülnek fel a Segítsüti honlapjára a licitálásra szánt sütemények, az árverés adott év szeptember 20-án (a Gyermekek Világnapján) zárul.

Kit támogatunk?
A Segítsüti létrehozásakor anyák napja alkalmából a gyerekek, gyerekeket nevelő szülők/családok támogatása volt a cél, ennek megfelelően az akció minden esetben gyerekekkel foglalkozó szervezeteket, intézményeket segít.

Hogyan támogatunk?
A Segítsüti sosem pénzt juttat el a célszervezethez, hanem az akció során befolyt összegből a támogatott által megjelölt, a gyerekek ellátásához, gyógyításához, rehabilitációjához, képzéséhez stb. szükséges tárgyadományokat szerez be. A SoSe Közhasznú Alapítvány minden esetben a teljes támogatási összeggel tételesen elszámol a Segítsüti oldalán, közzéteszi a beszerzésekről a számlákat.

Miként lehet a Segítsüti akció során segíteni?
a) A négynapos süteményárveréseken annak érdekében, hogy a licitálás során kiegyenlítebb legyen a “küzdelem” a magánszemélyek és cégek részére elkülönült licitálási lehetőséget hoztunk létre, a kétfajta licitálási lehetőség külön menüpontok alatt található.
b) A licit lezárta után, közvetlenül az aukciót követő napokban korlátozott mennyiségű ajándéktárgyak megvásárlásával biztosítjuk, hogy azok is segíteni tudják a Segítsüti ügyét, akik a licitálásban nem tudtak vagy nem akartak részt venni. Az ajándéktárgyak vételárából a beszerzési költségen felüli összeg teljes mértékben a támogatottat segíti.
c) A liciteken és ajándéktárgyakon túl bármely, a Segítsüti külön erre a célra fenntartott számlaszámára érkező támogatási összeg a fentieknek megfelelően kerül felhasználásra.

Segítsüti 2011 tavasz

Itt a március, itt a tavaszi Segítsüti akció! A gasztrobloggerek ismét összefognak, hogy internetes jótékonysági sütilicitjükkel segítsenek anyák napjára. Íme a részletek:

1) Kik?

27 gasztroblogger készül 27 remek süteménnyel, tortával, édességgel, továbbra is anyukákból/apukákból  áll a csapat, és most is lesz köztük egy vendégblogger. A pontos névsorra szokás szerint majd csak a licit kezdetén derül fény, de gondolom nagy meglepetést nem okozunk, ha eláruljuk, hogy alapvetően "a tavaszi nagy öregek" térnek vissza :). A Manócsomag Közcélú Alapítványnak és Vaczkó-Kovács Orsinak köszönjük tavalyi egész éves segítségét a beszerzésekhez, a pénzügyek intézéséhez - mostantól azonos módon a kifejezetten a Segítsüti és "társakciónk", a sok kicsi adminisztrációjára, szervezésére létrehozott Sose Közhasznú Alapítvány és képviseletében szintén Vaczkó-Kovács Orsi intézi mindezt.

2) Mikor?

Az időpont a "szokásos" tavaszi: 2011. március 30-án, szerdán fognak megjelenni a sütis bejegyzések  a Segítsüti logójával kísérve az egyes blogokban, és kerülnek fel ide, majd egyidejűleg ide a licitálós menü alá, és kezdődhet rájuk rögtön a licit. Ezután három teljes napon át zajlik az árverés, amely 2011. április 2-án szombaton 23:59-kor zárul, majd minden egyes nyertesnek vele egyeztetve értelemszerűen frissen újrasütik a nyereményét, és eljuttatják neki. 

3) Kit támogatunk?

Idei támogatottunk a Down Egyesület lesz, a fejlesztőházukba szeretnénk általuk szükségesnek tartott fejlesztőeszközöket, bútorokat, stb. vásárolni, hogy ezekkel hozzájáruljunk a Down-szindrómás gyerekek képességfejlesztéséhez. Március 20-án, a Vígszínházban harmadik alkalommal megrendezett Down Világnapon a süticsapat egy része is jelen lesz a Segítsüti égisze alatt, a gyerekeknek stílusosan süteménydíszítős foglalkozást tartva.

4) Hogyan?

A mostani Segítsüti egyik legfontosabb változása az, hogy különválasztjuk a magánszemélyek és a céges támogatók részére a licitálási lehetőséget.

a) Magánszemélyeknek

Minden tepsi sütemény kikiáltási ára továbbra is 1.000 forint lesz. A liciteket a Sütiárverés menüpont alatt lehet majd megtenni, ehhez pedig egy egyszerű regisztráció (név, e-mail cím) szükséges. Aki már korábban regisztrált az oldalra, ezt már nem kell ismét megtennie, ha netán a jelszavát elfelejtette, ez orvosolható a belépési oldalon. A licitekhez ugyanúgy lehet hozzászólást írni, mint eddig. A nyertes az lesz, aki a legmagasabb összeget ajánlja adott süteményért április 2-án 23:59-ig. Most is megtartjuk a "vigaszág" lehetőségét, ha van olyan gasztroblogger, aki a második (vagy többedik) helyezettnek is vállalja a sütemény ismételt megsütését, és a második (többedik) helyezett is vállalja az általa felajánlott licitösszeg kifizetését, a sütemény nyertesének hozzájárulásával. Most is az egyes felajánlókra és a bloggerekre lesz bízva, hogy létrejönnek-e ilyen  vigaszágas egyezségek. Ezután a nyertes/vigaszágas átutalja a vállalt összeget, a bloggerrel egyeztet az átadás-átvételről. A nyertesek/vigaszágasok egy-egy tiszteletpéldányt kapnak ajándékba a sütireceptek gyűjteményéből, a Segítfüzetből is.

b) Cégeknek

Céges támogatóink számára külön licitálási lehetőséget biztosítunk a Céges licit menüpont alatt, az árverésben való részvételhez szintén regisztráció (név, e-mail cím) szükséges. A 27 licitre bocsátott süteményből kilencfélét nagyobb mennyiségben, 3x3 db-os céges süticsomagba válogatva kínálunk, és minden nyertes 10 db Segítfüzetet kap ajándékba. A három süticsomag kikiáltási ára egyenként 25.000 Ft lesz. A három nyertes az lesz, akik a legmagasabb összeget ajánlják értük április 2-án 23:59-ig. A céges liciteknél vigaszág nincs.

5) Licit utáni támogatási lehetőségek

Az őszi Segítsütinél elkezdett, licit utáni korlátozott számú ajándéktárgy-vásárlási lehetőséget  most tavasszal is megtartjuk. Április 3-7 között minden nap egy ajándéktárgy kerül fel a Megrendelés menüpont alá, amelyek vételára (a beszerzési ár feletti résszel) szintén a támogatási összeget növeli. Ez az ötféle ajándéktárgy meglepetés egyelőre, mindig adott napon derül majd fény rájuk és a megvehető mennyiségekre. Az ajándéktárgyak után pedig a már megszokott módon, 500 Ft-ért szintén meg lehet majd vásárolni a receptek csinos füzetbe rendezett gyűjteményét, a Segítfüzetet, 860 db-os példányszámban.

Ősszel több mint 4,6 millió forint értékű tárgyadománnyal tudtuk támogatni a koraszülött osztályokat. Nagyon reméljük, hogy legalább hasonló mértékben sikerül most a Down-szindrómás gyerekek képességfejlesztéséhez hozzájárulni. Várunk minden segítő szándékú embert a Segítsüti akció licitjeire és utána ajándéktárgyaira, hogy a süti most is sokat segíthessen!

Segítsüti 2010 ősz

Kedves Mindenki,
 
a tavaszi Segítsüti akcióban kapott támogatásoknak hála több mint 1,9 millió forinttal sikerült a Péterfy kórház és a miskolci kórház koraszülött osztályait támogatni. Mondhatni, vérszemet kaptunk, és arra gondoltunk, mi lenne, ha idén szerveznénk még egy jótékonysági sütilicit-kört, amellyel ismét két koraszülött osztályt támogatnánk - ezúttal az I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikát Budapesten, és a szegedi kórházat -, hiszen bőven rájuk fér. A tavaszi tapasztalatok alapján ismét igyekeztünk jobbítani a rendszeren, és még inkább "támogatóbaráttá" alakítani, ahol lehetett, de a legfontosabb természetesen nem változott: a gasztrobloggerek által felajánlott és jótékonysági licitre bocsátott sütemények árából, valamint minden más támogatásból befolyt pénzeket maradéktalanul a két kórházi osztály támogatására fordítjuk, és az általuk megjelölt beszerzendő tételek megvásárlásáról a számlákat ezen az oldalon közzétesszük, igazoljuk a pénzek elköltségét támogatóink felé. És akkor nézzük a részleteket.

 
1) Kik?
Marad a 27 résztvevői létszám, de mivel nem szeretnénk a törzsgárdát egész éves sütisütésbe fullasztani, valamint a támogatóknak is újdonságot akarunk biztostani egy "új sütőkínálattal", ezért most ősszel egy teljesen új csapat áll össze, továbbra is gasztroblogger anyukákból (meglepetés is lesz). A névsorra szokás szerint majd csak a licit kezdetén derül fény, de elmondhatom, hogy az őszi csapat tagjai ugyanolyan lelkesedéssel készülnek, mint "a tavaszi nagy öregek".
 
2) Mikor?
Pontosan két hét múlva, 2010. szeptember 17-én, pénteken fognak megjelenni a posztok, a Segítsüti logójával kísérve az egyes blogokban, és itt is mindegyikről hírt adunk, majd rögtön felkerülnek a licitálós menü alá. Ezután három teljes napon át következik a licit ezen az oldalon, a tavasszal bevált módon, amely licit 2010. szeptember 20-án hétfőn 23:59-kor zárul, majd minden egyes nyertesnek vele egyeztetve értelemszerűen frissen újrasütik a nyereményét, és eljuttatják neki szeptember vége-október során. Miért pont ezt az időpontot választottuk? Szeptember 20-a az UNICEF kezdeményezésére 56 éve a gyermekek világnapja, úgy véltük, ez tökéletesen illik célunkhoz, a legkisebbek segítéséhez.
 
3) Hogyan?
Minden tepsi sütemény kikiáltási ára ősszel is 1000 forint lesz. A liciteket ősszel is itt, a sütiárverés menüpont alatt lehet majd megtenni, ehhez pedig egy egyszerű regisztráció (név, e-mailcím) szükséges. A jó hír, hogy annak a több száz embernek, aki tavasszal regisztrált, ezt már értelemszerűen nem kell ismét megtennie, ha netán a jelszavát elfelejtette, ez orvosolható a belépési oldalon. A licitekhez ugyanúgy lehet hozzászólást írni, mint eddig. A nyertes az lesz, aki a legmagasabb összeget ajánlja értük szeptember 20-án 23:59-ig. Tavasszal is voltak olyan gasztrobloggerek, akik akár a második (vagy többedik) helyezettnek is vállalták a sütemény ismételt megsütését - és a második (többedik) helyezett is vállalta a licitösszeg kifizetését, ha az első helyezett is hozzájárult ehhez. Ezt a lehetőséget most is az egyes felajánlókra és a bloggerekre bízzuk, hogy létrejönnek-e ilyen egyezségek. Ezután az illető bloggerrel egyeztet az átadás-átvételről, a fizetésről, majd összegyűjtjük a pénzeket - ebben ismét a Manócsomag Közcélú Alapítvány lesz a partnerünk -, bevásároljuk a kért dolgokat, és mielőbb átadjuk a támogatottaknak. A gyorsabb beszerzések érdekében megkértük a két osztályt, hogy írjanak össze nekünk előre egy listát a beszerzendő tételekről, hogy amint beérkeznek a pénzek, máris megkezdhessük a bevásárlást.
 
Tavasszal erőteljesen felmerült az a probléma, hogy a licitek nagyon  gyorsan elszaladtak - ami a támogatottak számára nagyon pozitív volt természetesen, de sokan szomorúan élték meg, hogy korán távozásra kényszerültek a licitálásból, és nem állt módukban segíteni. Rájuk még jobban igyekszünk most figyelni; közvetlenül a licit utáni napokon különleges lehetőségek fogják őket várni! A részletekkel folyamatosan előállunk majd a következő két hétben. Bízom benne, hogy ismét sikerül a tavaszihoz hasonlóan eredményt elérni, és újabb két koraszülött osztályt segíteni. Várunk mindenkit itt szeptember 17-től, licitáljatok az új süticsapat remekműveire, és segítsetek, hogy méltón tudjuk a gyermekek világnapját köszönteni!
 
nemisbéka
 

Tartalom átvétel