A Segítsüti egy 2009-ben létrehozott internetes jótékonysági aukció, amely során gasztrobloggerek által felajánlott süteményekre lehet licitálni, és ezzel az akció elején meghatározott (félévente változó) ügyet, szervezetet támogatni.
Kik?
Az édességeket 27 gasztroblogger ajánlja fel (maguk is édesapák, édesanyák), akiknek a személyére és a megnyerhető finomságokra a licit napján derül fény. Általában egy „vendégblogger” is résztvevő, aki nem gasztroblogger, de a támogatott ügyhöz valamiképpen kötődik. Az akció lebonyolítója a SoSe Közhasznú Alapítvány.
Mikor?
A tavaszi Segítsüti során adott év március 30-án kerülnek fel a Segítsüti honlapjára a licitálásra szánt sütemények, az árverés adott év április 2-án zárul. A tárgyadományok nagyrésze anyák napjáig eljut a támogatott szervezethez. Az őszi Segítsüti során adott év szeptember 17-én kerülnek fel a Segítsüti honlapjára a licitálásra szánt sütemények, az árverés adott év szeptember 20-án (a Gyermekek Világnapján) zárul.
Kit támogatunk?
A Segítsüti létrehozásakor anyák napja alkalmából a gyerekek, gyerekeket nevelő szülők/családok támogatása volt a cél, ennek megfelelően az akció minden esetben gyerekekkel foglalkozó szervezeteket, intézményeket segít.
Hogyan támogatunk?
A Segítsüti sosem pénzt juttat el a célszervezethez, hanem az akció során befolyt összegből a támogatott által megjelölt, a gyerekek ellátásához, gyógyításához, rehabilitációjához, képzéséhez stb. szükséges tárgyadományokat szerez be. A SoSe Közhasznú Alapítvány minden esetben a teljes támogatási összeggel tételesen elszámol a Segítsüti oldalán, közzéteszi a beszerzésekről a számlákat.
Miként lehet a Segítsüti akció során segíteni?
a) A négynapos süteményárveréseken annak érdekében, hogy a licitálás során kiegyenlítebb legyen a “küzdelem” a magánszemélyek és cégek részére elkülönült licitálási lehetőséget hoztunk létre, a kétfajta licitálási lehetőség külön menüpontok alatt található.
b) A licit lezárta után, közvetlenül az aukciót követő napokban korlátozott mennyiségű ajándéktárgyak megvásárlásával biztosítjuk, hogy azok is segíteni tudják a Segítsüti ügyét, akik a licitálásban nem tudtak vagy nem akartak részt venni. Az ajándéktárgyak vételárából a beszerzési költségen felüli összeg teljes mértékben a támogatottat segíti.
c) A liciteken és ajándéktárgyakon túl bármely, a Segítsüti külön erre a célra fenntartott számlaszámára érkező támogatási összeg a fentieknek megfelelően kerül felhasználásra.
Hozzászólások (3)
Kedves Zsuzsanna,
kérlek, írj egy emailt az info@sosealapitvany.hu mailcímre!
üdvözlettel,
Orsi
Kedves Segítsüti!
Kérem szíves tájékoztatásotokat, hogy mi alapján döntötök a támogatottakról - hogyan lehet pályázni, mert kitüntető figyelmetekbe szeretnék ajánlani egy rendkívüli alapítványt és nemes céljait.
Köszönettel:
Buzás Zsuzsanna
30 / 760 - 21 23
Kedves Segítsüti!
Kérem szíves tájékoztatásotokat, hogy mi alapján döntötök a támogatottakról - hogyan lehet pályázni, mert kitüntető figyelmetekbe szeretnék ajánlani egy rendkívüli alapítványt és nemes céljait.
Köszönettel:
Buzás Zsuzsanna
30 / 760 - 21 23