Segítfüzet 2010 ősz

Mostantól rendelhetővé válnak a csodálatos borítójú Segítfüzetek, amelyeket ismét a fantasztikus munkát végző lilahangya-családnak köszönhetünk! Gőzerővel készülnek, a héten kerülnek nyomdába, a postázásukat pedig az október 4-i héten tudjuk megkezdeni
 
A rendelés menete a következő lesz: mivel a személyes átvétel tavasszal nem kérték túl sokan, nehézkesen működött (sok budapesti is postázást kért), megmaradt egy csomó a Keserédesben és azokat is fel kellett adni, ezért ezt a lehetőséget most megszüntetjük, csak postán lehet őket rendelni. A mennyiség viszont így már akkora, hogy - bár külön erre a célra rendszeresen kapunk adományt egy nagyvonalú támogatónktól, plusz saját pénzből álltuk eddig - a postázás önköltségének állását már nem tudjuk vállalni. Ezért kérjük, hogy rendelésenként (tehát akár 1, akár 10 db-ot rendel valaki) egyszeri 200 Ft-os postaköltséggel segítsétek a most is 500 Ft-os Segítfüzetek célba juttatását. A postaköltség tényleges összege 1-5 db füzetnél ettől valamivel kevesebb, 5 füzet felett valamivel több, sajnos nagyon bonyolult lenne darabszámhoz rendelni ezt az összeget technikailag, így próbáltunk egy olyan összeget meghatározni, ami valahol a középérték, és a különböző darabszámú rendelések kiegyenlíthetik egymást. Ami postaköltség megmarad - és ezt jelezni fogjuk külön -, az természetesen szintén a koraszülött osztályoknak jut.

A megrendelő oldalon a megrendelés érvényesítése után jön egy automatikus visszaigazoló e-mail a teendőkkel (kérjük ellenőrizni a spam mappát is, ha esetleg nem jönne!), két hét után egy emlékeztető, három hét után pedig - mivel tavasszal nagyon sokáig tartott a füzetek ellenérzékének begyűjtése - a megrendelés stornózza a rendszer, és erről is küld értesítést. A füzet ellenértékének megérkezéséről és az elpostázásról szintén értesítő e-mailt küldünk.
 
Most is 1000 füzetet nyomtattatunk. Ebből "ingyen" jut egy-egy példány a sütisütőknek, a nyerteseknek, a vigaszágasoknak, a kórházaknak, a füzetkészítőknek, kreatív támogatóinknak és pár példányt félreteszünk postai problémákra. A bloggerek idén is előrendelési lehetőséget kaptak, az általuk vett füzetekből és saját hozzájárulásokból álljuk a füzetek nyomdaköltségét. A fennmaradó 785 füzetet lehet majd itt megrendelni 500 Ft/db áron, ami azt jelenti, hogy ha mindegyiknek lesz gazdája, a füzetekből összesen 392.500 Ft plusztámogatás jut a kórházaknak.

Hozzászólások (31)

3 napja a postát lesem és ma megjött a füzetkém!!! és gyönyörű!!! Az egész Segítsüti mindenestül annyira jó :)))) mindenki ad és mindenki kap aki résztvesz benne !!! Hatalmas ötlet :))) gratulálok hozzá!

Akkor feltehetőleg ma kerül postázásra. A postázásról mindenki kap e-mailt, ha azután számított normál időn belül nem érkezik meg, akkor kell aggódni, de az ajándéktárgyas csomagok ajánlott küldeményként mennek.

szia.Nekem is hasonló kérdésem van,hogy nem kell -e "aggodni"?én mondjuk rendeltem naptárt és füzetet is..emailt még nem kaptam hogy postázták..

Kaptál már értesítést a postázásról? Megy róla e-mail.

Ugye még nem kell aggódni, ha nem érkezett meg a füzet?

Kedves Gábor,

utánnyomás nem, de amennyiben lesz, aki nem fizeti ki 3 hét alatt (és sajnos az a tapasztalat, hogy ez várható), akkor újra lesznek rendelhető füzetek. Esetleg ha küldesz egy e-mailt az info@segitsuti.hu-ra, akkor észben tartjuk szándékodat, és szólunk, ha lesz stornózott füzet.

Sziasztok!

Szerintem is nagyon szep kezdemenyezes es bar a sutik megvasarlasaval nem igazan tudtam volna segiteni, gondoltam egy fuzetbe be fogok ruhazni. Sajnos egy ideig kulfoldon tartozkodtam es nem igazan sikerult feljonnom, az oldalra. Most pedig mar szomoruan latom, hogy elfogytak a fuzetek. Lesz esetleg meg utannyomas?

Koszi,
Gabor

Nem kell küldeni semmit.

Csak azt szeretném megkérdezni, hogy az utalásról valamiféle igazolást kell küldeni most is?
Vagy most már látjátok?

Már csak 150 db füzet van!

pimpi :) írj egy mailt az info@manocsomag.hu -ra. van még nálam pár régi füzet.
üdv,
-vko-

Nagyon tisztelem a munkátokat és önzetlen segítségeteket. Bár máshol is tapasztalható lenne az ilyen összefogás. A 2009. évi füzetből is lehet rendelni?

Még 250 db füzet van!

Akkor rendben lesz :).

A név az ott van....

Ha benne van a rendelési név, rá fogunk jönni, hogy mit kértél.

Igen, utalhatod, és lehet úgy jelezni, hogy T-né t+n+f, ki fogjuk tudni bogozni :).

elöző hozzászólást olvasva,néztem meg a mailt és valóban más megyjegyzés van és én már reggel elutaltam a naptár és a segitssüti fűzet árát,de a mejgegyzés rovatban a naptárnál megadott megjegyzést tüntettem fel,mi a teendő ilyenkor?

amatőr kérdés: utalhatom egyben a táska, naptár, füzet árát? (azért merült fel, mert a füzethez más megjegyzést kértetek az utalásra)

Már csak 400 db van!

Kedves Mária, kettőt akkor stornóztunk.

Zsófia: mehet Svájcba is a postával, ugyanúgy 200 Ft postaköltséget utaljál majd.

Én is rendeltem egyet, és csatlakozom azokhoz, akiknek a doboz is tetszik, olyat is rendelnék, ha lenne!

Köszi, Timi

A sütisdoboz is gyönyörű, jövőre lesz olyan is? ;-)

sziasztok

ki tudnatok kuldeni a fuzetket Svajcba, ha pluszban elutalnam elore a postakoltseget?
es lehetoleg nem a magyar postaval, hanem dhl vagy barmi ilyennel?

vagy ez mar tul nagy macera?

koszi
zs

Nem nagyon értek még a géphez,ezért, lehet,hogy duplán rendeltem meg e segítfüzetet.
Fontos!!!:ÖSSZESEN 2 db FÜZETET RENDELTEM és NEM 4.!!!!!!!!!!!!!!
Bocsánat
Zentai Mária

Sziasztok!

Sajnos a liciten nem tudtam résztvenni,de a füzetet megrendelem idén is.Nekem ugyan jobb lenne a személyes átvétel,de ha nem megy jó a postai út is.

üdvözlettel
Zentai Mária

Sziasztok!

sajnos licitálni nem tudtam,de tavaly is megrendeltem és megvettem a füzetet,amit személyesen vettemát,nekem ugyanis az a legjobb megoldás,kérdésem az,kivételesen nem vehetnék át 3db füzetet az üzletben,úgy mint tavaly?persze,nem akarok különcködni és legvégső esetben jó lesz a postai megoldás is,
üdvözlettel
Zentai Mária

Sziasztok!
Most kaptam meg a visszaigazoló emailt, minden világos, kérdésem törölve.....az elismerés továbbra is érvényes:-))
üdv, C

Kedves Segitsütisek!

Először is nagyon nagy elismerésem a kezdeményezésért, megható és óriási, ahogy ezt csináljátok!!! A licitről és a meglepetésekről sajna lemaradtam, de füzetet szerencsére sikerült rendelnem. Ugye ennek az árát is a Manócsomag CIB-es számlájára kell utalnom? A közleménybe kell valamit írni?
Köszi a választ előre is, és köszi, hogy vagytok:-))
üdv, Claudia

Elment az első 200 db :).