Kedves Mindenki,
a tavaszi Segítsüti akcióban kapott támogatásoknak hála több mint 1,9 millió forinttal sikerült a Péterfy kórház és a miskolci kórház koraszülött osztályait támogatni. Mondhatni, vérszemet kaptunk, és arra gondoltunk, mi lenne, ha idén szerveznénk még egy jótékonysági sütilicit-kört, amellyel ismét két koraszülött osztályt támogatnánk - ezúttal az I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikát Budapesten, és a szegedi kórházat -, hiszen bőven rájuk fér. A tavaszi tapasztalatok alapján ismét igyekeztünk jobbítani a rendszeren, és még inkább "támogatóbaráttá" alakítani, ahol lehetett, de a legfontosabb természetesen nem változott: a gasztrobloggerek által felajánlott és jótékonysági licitre bocsátott sütemények árából, valamint minden más támogatásból befolyt pénzeket maradéktalanul a két kórházi osztály támogatására fordítjuk, és az általuk megjelölt beszerzendő tételek megvásárlásáról a számlákat ezen az oldalon közzétesszük, igazoljuk a pénzek elköltségét támogatóink felé. És akkor nézzük a részleteket.
1) Kik?
Marad a 27 résztvevői létszám, de mivel nem szeretnénk a törzsgárdát egész éves sütisütésbe fullasztani, valamint a támogatóknak is újdonságot akarunk biztostani egy "új sütőkínálattal", ezért most ősszel egy teljesen új csapat áll össze, továbbra is gasztroblogger anyukákból (meglepetés is lesz). A névsorra szokás szerint majd csak a licit kezdetén derül fény, de elmondhatom, hogy az őszi csapat tagjai ugyanolyan lelkesedéssel készülnek, mint "a tavaszi nagy öregek".
2) Mikor?
Pontosan két hét múlva, 2010. szeptember 17-én, pénteken fognak megjelenni a posztok, a Segítsüti logójával kísérve az egyes blogokban, és itt is mindegyikről hírt adunk, majd rögtön felkerülnek a licitálós menü alá. Ezután három teljes napon át következik a licit ezen az oldalon, a tavasszal bevált módon, amely licit 2010. szeptember 20-án hétfőn 23:59-kor zárul, majd minden egyes nyertesnek vele egyeztetve értelemszerűen frissen újrasütik a nyereményét, és eljuttatják neki szeptember vége-október során. Miért pont ezt az időpontot választottuk? Szeptember 20-a az UNICEF kezdeményezésére 56 éve a gyermekek világnapja, úgy véltük, ez tökéletesen illik célunkhoz, a legkisebbek segítéséhez.
3) Hogyan?
Minden tepsi sütemény kikiáltási ára ősszel is 1000 forint lesz. A liciteket ősszel is itt, a sütiárverés menüpont alatt lehet majd megtenni, ehhez pedig egy egyszerű regisztráció (név, e-mailcím) szükséges. A jó hír, hogy annak a több száz embernek, aki tavasszal regisztrált, ezt már értelemszerűen nem kell ismét megtennie, ha netán a jelszavát elfelejtette, ez orvosolható a belépési oldalon. A licitekhez ugyanúgy lehet hozzászólást írni, mint eddig. A nyertes az lesz, aki a legmagasabb összeget ajánlja értük szeptember 20-án 23:59-ig. Tavasszal is voltak olyan gasztrobloggerek, akik akár a második (vagy többedik) helyezettnek is vállalták a sütemény ismételt megsütését - és a második (többedik) helyezett is vállalta a licitösszeg kifizetését, ha az első helyezett is hozzájárult ehhez. Ezt a lehetőséget most is az egyes felajánlókra és a bloggerekre bízzuk, hogy létrejönnek-e ilyen egyezségek. Ezután az illető bloggerrel egyeztet az átadás-átvételről, a fizetésről, majd összegyűjtjük a pénzeket - ebben ismét a Manócsomag Közcélú Alapítvány lesz a partnerünk -, bevásároljuk a kért dolgokat, és mielőbb átadjuk a támogatottaknak. A gyorsabb beszerzések érdekében megkértük a két osztályt, hogy írjanak össze nekünk előre egy listát a beszerzendő tételekről, hogy amint beérkeznek a pénzek, máris megkezdhessük a bevásárlást.
Tavasszal erőteljesen felmerült az a probléma, hogy a licitek nagyon gyorsan elszaladtak - ami a támogatottak számára nagyon pozitív volt természetesen, de sokan szomorúan élték meg, hogy korán távozásra kényszerültek a licitálásból, és nem állt módukban segíteni. Rájuk még jobban igyekszünk most figyelni; közvetlenül a licit utáni napokon különleges lehetőségek fogják őket várni! A részletekkel folyamatosan előállunk majd a következő két hétben. Bízom benne, hogy ismét sikerül a tavaszihoz hasonlóan eredményt elérni, és újabb két koraszülött osztályt segíteni. Várunk mindenkit itt szeptember 17-től, licitáljatok az új süticsapat remekműveire, és segítsetek, hogy méltón tudjuk a gyermekek világnapját köszönteni!
nemisbéka
Hozzászólások (79)
Köszönjük mindenkinek felajánlást, a sütőcsapatunk már megvan erre az akcióra.
Szívesen csatlakoznék, mint felajánló, nagyon sok finom süteményt készítek, ezeket meg lehet nézni a http://www.friedmann.hu/cukraszat.php vagy a http://picasaweb.google.com/friedmann.partyservice/CukraszatCukraszSutemenyek# oldalakon.
Többször adományoztam is és a későbbiekben is megtartom ezt a szokásomat.
Örömmel csatlakoznék a következő akcióhoz, egy nagyon finom csoki tortával.
Kedves orizatriznyák, nagyon köszönjük!
Sziasztok, az egyik süti boldog nyertese vagyok. Nincs sok közöm a koraszülött témához csak annyi, hogy összeszorul a szívem, ha egy szirénázó koraszülött-mentő megy el mellettem. Két időre született gyerekem van, de bele tudom érezni magam a szülők helyzetébe.
Ezért kezdtem a licitálásba. Persze vonzó a sütemény is, sokáig tépelődtem, hogy melyiket válasszam. :-)
A nemes cél érdekében, nem gondolom, hogy ki kéne zárni a cégeket. Ezzel az erővel a tehetősebbeket is ki lehetne zárni.
Néztem a tavalyi eredményeket, idén merészebbek a licitek. És ez nem baj.
Én azt tervezem, hogy a sütit egy olyan alkalomra kérem, amikor nagy baráti társaság vendégeskedik nálunk és elmondom nekik a történetét, remélve, hogy jövőre még nagyobb "harc "alakul ki, még több lesz a bevétel.
Köszönet a szervezőknek a lehetőségért.
Inkább örüljünk a 700 ezer átlépésének:-))
Orgovan: a technikai hátteret intézők megpróbálnak valamit hamarosan kitalálni. Mivel húsvét jön, pár napba bizonyosan beletelik.
Nem lehetne ezt abbahagyni? Kezd keseredni a szám íze, pedig itt süti-hegyek várnak. Aki szeretne segíteni, megteheti, a jótett magában hordja jutalmát, emberektől dicsőséget nem veszek, ilyesmi.
Ez az ötlet ebben a formában lett megvalósítva. Valahogy tavaly is túléltük, sőt nagyon sokan visszajöttünk idén is, mert nekünk tetszik. Így, amatőren, nem félprofin, alulról-szerveződősen. Lehet jobban, máshogy, bárkinek áll a zászló.
Orgovan: fogalmam nincs, mennyire egyszerű egy topikot elindítani, egy kész, kialakult grafikai környezetbe betenni az oldalon. A technikai részeket ugyanis nem mi csináljuk, hanem programozó.
Bocsánat, tényleg nem szerettem volna a célszalag vágása előtt, utolsó napon - remélem, igazolt volt a hiányzásom:) - beesve, a pálya széléről "megmondani a tutit".
Minden elismerésem a szervezőmunkátokhoz, mindannyiótoknak hálás vagyok érte:).
Segítsüti!
Konkrétan leírtam az ötletem, segítő szándékkal. Nem gondolom, hogy technikai akadálya lenne egy topik elindításának, amiben a regisztrált felhasználók beírhatnák a felajánlásaikat. A bankszámla szám túl személytelen, nem vonzó megoldás. Szerintem, de ahogy látom másoknak sem. Egy topikot elindítani egy perc, mi meg már reggel óta vitázunk, nem tudom meg tippelni, hány kis felajánlás született volna azóta. Hiszen az adakozás adakozó kedvet szül. Itt és most, nem majd valamikor, utólag.
OK, drukkolok, hogy elérjétek az 'álomhatárt'. :) (6-800,000 közötti összeget álmodtam meg, szerintem meglesz a teteje is.) Sajna mivel otthon nincs netem, a végeredményt csak később fogom látni és már vigaszágon se rúghatok labdába, ezért köszi a számlaszámot is. :)
És a segítő szándékot köszönjük, meg fogjuk vitatni a dolgokat, de ugye jelen körben nem zártuk ki a cégeket, tehát teljes joggal indulnak a liciten és akarnak segíteni a koraszülötteken ők is - ezt hadd ne rójuk fel nekik :). A (fél)profivá válás már valamiféle szervezeti hátteret feltételezne, ami nincs, csak több helyről - Orsitól, honlaptámogatótól - kapott segítséggel tudtunk előrébb lépni idén. Még mindig 27 "amatőr" az, aki szervez.
Most épp 2 cég van (legalább, nem néztem végig), aki nyerésre áll. És szerintem nem, ne süssön mindenki 2 tál sütit, a cégeknek legyen elég a reklám vagy legyen csak 1 céges sütinyeremény. Akár egy nagy tál többféle sütiből. De ezek csak apró részletek, a lényeg, hogy jól csináljátok és köszönjük. :) Ami persze nem zárja ki, hogy még jobb, működőképesebb legyen jövőre.
A (fél)profivá válásban könnyű elvérezni, ezt máshol, más kezdeményezéseknél többször tapasztaltam. Egyszerűen más nagyságrend, más dimenziók, sokkal több bonyodalom. Ezért próbálunk visszajelzéssel segíteni. Ami semmit nem von le abból, hogy a jószándék, a kezdeményezés, a befektetett munkátok nagy érték.
Vorosvar: technikailag szerintem nem lehetséges, nem akarnék bekavartatni a programba. Ruhafalva 20000 Ft-nál "esett ki" Ízbolygónál, ami azt jelenti, hogy bárki, akinek "utólag megnyitnánk" a licitet, legkevesebb 20100 Ft-tal tudná folytatni - ezt pedig jelen pillanatban 11 sütire gond megteheti úgy, hogy ő lesz az aktuális nyertes.
A pozitív kritikát meg örömmel fogadjuk, tavalyhoz képest is igyekeztünk jobbítani, módosítani, amit lehetett. De lehetne úgy kezdeni mondjuk, hogy "szerintem ezen érdemes változtatni" vagy "erre és erre lenne egy olyan ötletem, hogy", vagy túl nagy kérés ez?
És még valami: azért azt ne feledjük, hogy ezt tényleg 27 magánszemély csinálja. Nem vagyunk nonprofit-szakértők, nem vagyunk rendezvényszervezők - csak segíteni szeretnénk. Ennyi.
Youdit: írtam, hogy lesz köszönőposzt azok nevével, akik ezt szeretnék - ez le lett "morzsázva". A számláló jelenleg - ugye ezért is lett például ez az oldal - csak automatikusan összeadja az aktuális nyerő liciteket. Vagyis a kiírt végeredményben például a vigaszágasok sincsenek benne - mert tegyük hozzá, hogy az alacsonyabb licitek támogatása végett többen felajánlották, hogy több tepsit sütnek, fakanál ha jól számolom, már vagy négy plusz tepsinél tart. Ha csinálunk még egy számlálót, az is csak egy összeget mutat majd, nem? Tudok olyan támogatóról, aki tavaly is "csak úgy" ötszámjegyű összeggel támogatott minket, és idén is ezt tervezi, de nem kíván sehol se feltűnni. Sokan adtak tavaly is csak úgy, és a füzetekre is nem egy ember volt, aki többet utalt. De olyan is volt, aki nagyon örült neki, hogy csak 500 Ft a füzet, mert így ő is megengedhette magának a segítséget.
Nagyon jó lenne, ha az 500 rajongó fejenként 2000 Ft-t bedobna. Ámde aki facebook rajongó, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy anyagilag is támogatni szeretné a célt, lehet, hogy csak tetszik neki, "szellemi támogató". Ez egy. Kettő: azért itt mégiscsak ugye az a kiindulási lehetőség, hogy gasztrobloggerek süteményt sütnek. Ha csak fejenként 2000 Ft-ot szeretnénk, akkor arra nem kell külön oldal, nem kellenek sütemények - elég egy bankszámlaszám, nem?
Cégek - magánszemélyek kérdése. Eddig volt x licit összesen (nem tudom, szerintem több száz), ebből van jelenleg 26 nyerésre álló magánszemély és egy cég. Tudom, hogy a cégeknek más erőforrások állnak rendelkezésükre, de akkor mi lenne a megoldás? Mindenkit két tepsi sütésére kérjek? Legyen egy céges licit meg egy magánszemélyes licit? És ha jövőre egyetlen cég sem akar licitálni?
Na, egy fél napot hagyok ki, és kitör a forradalom. :)
A Nők Lapja licitjétől először szívszélhűdést kaptam, aztán meg arra gondltam, hogy de jó, mert ebből mennyi popsikrémet lehet venni a kicsiknek. Nekem be van lőve az összeg, amit erre a célra ki tudok pengetni, de ha megtehetném, szívesen adnék tízszer többet is. Akkor köcsög gazdag lennék?
Nemisbeka, veled vagyunk, jövőre is itt leszünk - főleg, ha lesz meggyes-mákos ;) -, és adunk, amennyit tudunk. Köszönjük, hogy szervezitek, emailezitek, propagáljátok, kezelitek. Nagy ölelés! :)
Szigorúan a jövőre nézve és jobbító szándékkal, én jövőre úgy csinálnám, hogy a céges felajánlásokat külön venném. Igen, előfordulhat, hogy valaki, aki szívvel-lélekkel licitált, akár erején felül is beleadva, az rossz szájízzel távozik, mert egy cég (amely természetesen más pénzügyi dimenziókban mozog) 'lekörözte'. Természetesen ezt magánszemély is megteheti, meg nem lehet 23 kategória külön a kiscégeknek, családi vállalkozásoknak, multiknak stb., de azért a kettőt szétválasztanám. Külön a sütifelajánlások a magánszemélyeknek és egy másik 'verseny' a cégeknek. Akár csak a megjelenésért, reklámért cserébe, akár lehetne 1, vagy mondjuk 3 céges nyeremény.
A licit melletti adakozásról. Én azt gondolom, van, aki névvel, és van, aki anélkül szeret adakozni. Mivel orgovannak igaza van abban, hogy a gyűjtés lendülete is segít továbbgörgetni és előrefele görgetni az eseményeket, én nem mondanék le erről. Legyen külön számláló és ez is adódjon hozzá a végeredményhez (a vigaszágasokat is bele lehetne számolni így). Mondom, van, aki (inkább vagy kizárólag) név nélkül szeret adakozni, de ha a Besenyő családot boldoggá teszi, hogy Besenyő Ödönke óvodai hallgató beleadta a nagymamától kapott 65 Ft zyebpénzét, akkor miért ne legyen egy poszt, ahova ezt is be lehet írni. Aki meg az 500-as füzetért cserébe többet akar adni, és nem fontos neki, hogy bárhová is fel legyen vésve a neve, az meg nyilván ezt fogja majd tenni. Nem baj, ha látszik, hogy sokan szívesen adtak 1-5000 Ft-okat, mert füzetből nyilván véges számú darab lesz, a licitet sem mindenki bírja a csillagos égig, hadd gyűljön emellett a 'sok kicsi'.
Természetesen köszönve mindent a szervezőknek, akik gondolom eddig is, meg ezután is nagyon sokat tettek/tesznek még bele.
Hacsak nem úgy kedves fakanál,hogy valaki őrt áll a persely mellett,és jegyzetel...De ezzel már nagyon messzire távolodtam a témától:)
Szerintem nagyon sokunk /de hülye szó ez/ nem azért ad,hogy bárhol is szerepeljen a neve,ezért mondtam pl. le a nyilvánosságról:)
A Férj!
Háát igen gyakran fórumozok,úgyhogy lehet,hogy te keveredtél rossz társaságba:))
De tartom a véleményem,hogy ez a történet nem a licitálókról szól!
Fakanállal értek egyet ... aki kis összeget ad és azt szívből adja, nem azért teszi, mert "jutalmat" kap érte, legyen az süti vagy nem süti. Adni jó és ha ezt úgy tudjuk megtenni, hogy egyik-másik sütire egy cég tesz ajánlatot, akkor mi is többet tudunk adni.
A pénznek nincs szaga, és szerintem a kórházak koraszülött és újszülött osztályainak végülis teljesen mindegy, hogy ki adja, csak adják, meg a takaró vagy pelenka sem fog kiabálni, hogy engem cégpénzből vettek vagy sem.
Bár személyesen nem én készítem, egyenest sértésnek veszem a Segítfüzet lenézését. Rengeteg munka van benne, akik készítik, önzetlenül csinálják. S igen, egy füzet "csupán" 500 ft, de gondolom mindjányan ismerünk családokat, akiknek néha az 500 ft is sok ...
A pozitív kritika igen segít, ha valóban pozitív és nem csak kifogásokat sorol, de megoldást is ad.
S még csak annyit ... "érdekes" módon, bár a lehetőség mindenki előtt megvolt hasonló kezdeményezésre, csak Nemis állt elő az ötlettel s többé-kevésbé kész tervvel. Ezért pedig, személy szerint, örök hálám :)
Erre csak azt tudom mondani, hasonlóképpen mint orgoványnak, hogy a pozitív kritika egy része ott látható jobb oldalt összesítve. :-)
Ha jól emlékszem ott a 2. helyen is ( kizárólag a neve alapján asszociálva ) cég áll. Egyébként támogatom a felvetést abban az esetben, ha a két említett vállalkozás és Ízbolygó ezzel egyetért.
orgovan, valószínűleg az a baj, hogy magamból indulok ki. nekem akkor lesz kedvem adni valamire, ha tudom, hogy jó helyre, nálam és a szeretteimnél rászorulóbbakhoz kerül az, amit adok, függetlenül attól, hogy mások mit csinálnak :)
kritikának meg persze, hogy van helye, de ha valakitől/többektől csak kritika jön egy ilyen megmozdulásra, az esetleg elronthatja a szájízét azoknak, akik a legtöbbet áldozták a dologra.
Igen, értem én ezt. Főként nem is az alapítvány léte-nemléte miatt említettem ezt a témát. Habár a céges befizetések szempontjából fontosnak tartom, főleg a későbbiekben. Azért az látható, hogy az esemény egyre nagyobb publicitást kap, egyre komolyabb médiákban és ez vonzó lehet a cégeknek, márkáknak. Ezt én a szervezők hihetetlenül komoly érdemének tartom ( meg az egész esemény is mesébe illő ) amelyet a jövőben érdemes kiaknázni. Azért a magánszemélyeknél van egy teljesítőképesség, amely fölé nehéz menni. A cégeknél ez a határ kategóriákkal magasabb. Amit írtam azt arra való hivatkozással említettem, hogy a szervezők próbálják szem előtt tartani a civil-mozgalom jelleget, hangulatot.
Halkan kérdezem, nem a feszültséget keltve. Esetleg nem lenne lehetőség arra, hogy Ízbolygó sütijének licitjét valahogy újranyissátok az esetleges vigaszágasoknak? Természetesen a nyertes jogainak megsértése nélkül...
Kedves Férj!
Örülök, hogy te érted, miért is koptatom a billentyűzetet. A kritika pedig szükséges, hiszen attól lesz valami jobb, ha látjuk a hiányosságainkat is.
Kedves orgovan, én nem veszem támadásnak a hozzászólásaidat, remélem, a többiek sem. Sőt, nagyon is tanulságosak, és biztos vagyok benne, ha el nem megy a kedvünk jövőre (és nagyon bízom benne, hogy nem fog, az enyém bizonyosan nem), át kell gondolnunk azt is, amit Te mondasz. DE! Nekem az a véleményem, hogy aki 1-2-3 ezer forintot tud adni - és a sok 1-2-3 ezer forint bizony jelentős összeggé kerekedhet -, az valószínűleg/remélhetőleg nem azért segít, mert a nevét szeretné bármilyen formában viszontlátni, vagy bármilyen apró ajándékot kapni ezért. A magam részéről kissé visszataszítónak is tartanám, ha ez lenne a motiváció. Úgyhogy szerintem a köszönő poszt erre tökéletesen meg fog felelni. Amit azonban javasolsz, hogy legyen egy ún. malacpersely, az remek ötlet szerintem. Bár a malacperselyek oldalán sem szoktad látni, hogy hogy hívják a benne tartózkodó kétszázforintost...
A Férj,
az alapítvány kérdése azért nem ennyire egyszerű. Tavaly ez akkor lett volna megvalósítható - ha egyáltalán cél lett volna -, ha van egy olyan alapítvány, aminek a célja között ugyanaz a cél szerepel (hivatalosan papíron is leírva), mint ami a Segítsüti 2009-es szervezésénél a cél volt.
Most a szerencse, hogy a Manócsomag K.A. célja és a Segítsüti célja összevág. Ez egybeesés, semmi több. Nem garancia arra, hogy jövőre is lesz alapítványi kapcsolat, amennyiben lesz Segítsüti. Az alapítvány szabályozottsága szigorú, nem lehet csak úgy előkapni egy alapítványt, hogy akkor rajta keresztül kerüljenek el a támogatások a támogatottakhoz.
Lesz köszönő poszt, de az aukció most van. A segítség, segítséget generál. Az idelátogatónak akkor lesz kedve adni, ha látja, hogy most is adhat, s mások már megtették.
orgovan, én nem nézek le senkit, sőt. de amit javasoltál, hogy jelenjenek meg egy listában azok is, akik csak kisebb összegeket adnak, az meglesz (én is szoktam ilyet, és engem nem zavar, ha nem jelenek meg sehol, de ez különben adatvédelmi aggályokat is felvet, utalni nem lehet névtelenül, ha valaki esetleg nem kívánná reklámozni), illetve a teljes végösszeg is publikálva lesz. tényleg nem tudom, ezen felül mit kellene még adni, a segítsüti szervezői (és most nem magamra gondolok) így is rengeteg ingyenmunkát, szervezést, fuvarozást, pénzt fektettek a dologba, legtöbben gyerekek és a rendes munkájuk mellett, és ők sem várnak minden megmozdulásukért külön elismerést. én tényleg úgy gondolom, hogy nem érdemelnek kritikát.
a céges megjelenésekre azért van szükség, mert a cégek nem a "saját" pénzükből gazdálkodnak, el kell számolniuk azzal, hogy miért is vettek százezer forintért marcipános csigát. de egy céglogót kitenni az egy perc, többszáz-ezer külön adományozót összegyűjteni, végigkérdezni a megjelenésről, vagy külön rájuk hirdetőmotort írni, az több napnyi munka, pénzben is ki lehet számolni, mennyit "költenek" még erre az eddigi munkájukon felül a szervezők.
Ha ezt Te viharnak érzed akkor elég ritkán fórumozhatsz.. :-) Vagy én keveredek sokszor rossz társoságba.. :-)) Szerintem nem rossz az, ha véleményeket ütköztetnek kultúrált körülmények között..
Ez a dolog szerintem technikailag megvalósítható. Ha olvastad írták is, hogy lesz egy köszönő poszt. Ez tulajdonképpen ugyanaz. Később visszaolvasható. A magam részéről azonban egy kicsit szkeptikus vagyok abból a szempontból, hogy ez néhány felajánlón kívül bárkit is érdekelhet. De ha erre tömeges igény mutatkozik és a befektetés hozadéka pozitív, akkor a szervezőknek érdemes figyelembe venni ezt az eshetőséget is.
Hát ez szörnyű,hogy egy nemes cél is ilyen vihart kavar a biliben.
Részemről lemondok a nevem közzétételéről /mert NEM rólam szól a történet/,persze a sütihez ragaszkodom:)
Én azért nem küldenék el sehova.
Orsi!
Tavaly kérdeztem, hogy van-e alapítványi vagy valamilyen bankszámlaszám amire cégek utalhatnak. Akkor olyan választ kaptam ( emlékeim szerint amivel, azért adódnak néha problémák :-) ), hogy nincs és nagyon nem is erőltetik mert ez az egész akció nem erről szól. Akkor én ezt hiányosságnak éreztem. Jó, hogy ezt az álláspontot revideáltátok. Előző hozzászólásaim valamelyikében a magam részéről vázoltam egy lehetőséget, hogy miként lehetne elindulni valamilyen "mindenkinek jó" megoldás irányába. Mondanám, hogy szívesen segítek, de tisztán látszik, hogy nagyon profi és lelkes gárda veszi körül ezt az egész akciót. A két cél, hogy minél nagyobb összeg jöjjön össze, mindamellett maradjon meg civil kezdeményezésnek, jó hangulatú játéknak egy picit egymás ellen hat. Tudom, hogy nem könnyű feladat megtalálni az egyensúlyt. És ahhoz, hogy azt megtaláljátok szükség van a kritikára, Orgovánéra is!
Leírtam. Segíteni szeretnék és nem megsérteni bárkit!
Kedves Férj!
A TV-ben néztem az Aranyág című gyűjtögetős műsort, ott a képernyő alján egy csíkban futott, az hogy Kovácsné 2000 Ft, Nagy Béla 1000 Ft, Gipsz Jakab 4000 Ft. Itt átutalsz, emailben engedélyezed, és utána megjelensz. :-)
Ha egy külön topikban elindulna egy felajánlási lehetőség az is megoldás lenne, sőt az emberek, látnák, hogy már mennyien adtak, és ők is adnának. Ott lenne a regisztrált felhasználó és egy összeg, meg ha gondolja egy komment és kész. Egy új topik és nem vitáznánk itt értelmetlenül.
Orgovan!
az a baj, hogy továbbra sem értelek.
Most tényleg azon az 1 db 100.000 Ftos ajánlat a gond.... a 27ből 1??? (általad nem ismerve azt, hogy ehhez közelítő felajánlás tavaly és idén is érkezett az akcióra, mindenféle publikus megjelenés nélkül)
és még egyszer kérdezem... szerinted hogyan kellene? tényleg érdekel, csak nem tudom, hogy mi az amit mi tenni tudnánk annak érdekében hogy a liciten kívüli felajánlók magukénak érezzék az akciót.
Mert lehet készíteni egy külön számlálót pl. a kisebb felajánlásoknak, ez megfelelő lenne?
Köszi Lucia! Ezzel csak azokat nézed le, akiknek nincs 15 000 forintja egy sütire. Nem erről szólt a hozzászólásom. Kár, hogy csak ennyi ment át. Én kérek elnézést!
Orsi!
Ha valaki nem akarja, hogy megjelenjen a nickneve, az bejelentkezik más néven és nem kell egyesével megkérdezni senkit, hogy hozzájárul-e a felajánlásának vállalásához. A cégeket és a licitálókat sem kérdezted meg, hogy hozzájárul-e.
Örülünk hogy ennyi pénz összejött, de ha az 500 rajongó aki összegyűlt a Facebookon csak 2000 forintot bedobna, akkor nem esnénk hanyatt egy százezres ajánlattól. A Segítsütit a sok lelkes ember tette sikeressé és teszi majd azzá, ha média majd már nem tartja akkor nagy durranásnak.
Nem kell a kritikát azonnal támadásnak venni és megsértődni, csak a figyelmeteket szerettem volna felhívni arra, hogy van néhány 100 ember, aki még szívesen érezné a sajátjának az akciót.
orgovan, pont az a számlaszám szolgál arra, hogy valaki 3000 forinttal is úgy érezze, tud segíteni (az pont három csomag koraszülött-pelus, meg egy nagy adag popsitörlő, aminek nagyon fognak örülni a koraszülöttosztályok, akkor is, ha nem küldenek mondjuk a popsitörlő árából névreszóló köszönőlevelet). aki nem segíteni szeretne elsősorban, hanem morzsányinál több sütit vásárolni, az menjen el a Daubnerbe, sokkal jobb ár/érték arányból megússza.
A férj hsz-ához még kiegészítés: Tavaly sem lehett nevesítve, hogy a 21.000 Ft-os licitösszegből hány doboz száraztésztát vettünk. Volt egy összeg, azt felhasználtuk, és erről tételes elszámolást adtunk.
Kedves Orgovan!
"Utóbbiakat - amennyiben nevük vagy nicknevük közléséhez e-mailben hozzájárulnak - szeretnénk egy köszönőposztban felsorolni.
2010. március 31. 09:30 "
ezen kívül szerinted mi mint szervezők mit tehetnénk még???
Tényleg azt érzem, hogy megint sikerült előkapni a jó kis elégedetlenséget. Mert persze hibát találni bármiben lehet, könnyű kritizálni. Hajrá, mondd el, hogy szerinted hogyan kellene ezt másképp csinálni, elolvassuk és szívesen vesszük. Előkerülhet olyan, ami nekünk nem jutott eszünkbe.
A segítsüti indult valahonnan, tavaly is voltak kis felajánlások, a nagyon kezdetleges blogos felületen is, aki úgy gondolta, utalt.
Komolyan nem értem, hogy miért nem lehet annak örülni, hogy már most ennyi pénz összegyűlt :s
Azt, hogy 3000 Ft-al tudsz segíteni, azt nem az oldalon kell látnod. Azért ez alapvetően arról szól, hogy hiszel benne, hogy amit adsz azt egy nemes cél érdekében adod és az jó helyre kerül. Lehet, hogy lesz egy 3000Ft-os váza az egyik babaszobában amelyiket a Te pénzedből vették meg. Ha pedig sok kisebb összegű ( nem kis! ) felajánlás van, azért azt egyenként kezelni nagyon nehéz és nem is szokás...
Mert nincsenek kis támogatók! Nem megbecsülve nincsenek, egyáltalán nincsenek. Látsz egyetlen lehetőséget is arra az oldalon, hogy valaki 3000 Ft-al azt érezze, hogy tud segíteni? Van egy számlaszám, ami klassz, és majd utólag lesz valami köszi azoknak, akik most ugyan nem jelenhettek meg. Egy komment, egy elmúlt akció végén, mint egy kis morzsa maradék, ami megmaradt segítsütiből. :-(
"A Nők Lapja Konyha nincs "kitéve" tudtommal sehova"
Én pedig azt gondolom ( de hát ez csak egy nézőpont :-) ), hogy szerencsésebb volna megjeleníteni valamilyen formában külön. Nincs azzal semmi baj, ha nem egy gyorsétterem ( bár úgy olvastam ebben a témában is vannak már előremutató vállalkozások ), vagy hasonló cég a felajánló..
Kedves orgovan, ha megnézed a tavalyi oldalunkat, ott is ugyanúgy kitettük oldalt linkekbe azokat a portálokat, akik hírt adtak rólunk - idén is ennyi történt a médiatámogatók linkekkel. A kreatív támogatóinkat pedig mi kértük fel, ők pedig szívvel-lélekkel készített munkáikkal támogatnak minket, úgy vélem, ők is megérdemlik a linket. Ezen túlmenően nem látom, hogy reklámoznánk bárkit is. Nem multikat kértünk fel licitálni, tudomásom szerint a 27-ből egyetlen helyre került céges licit. Sokkal nagyobb összegek érkeznek a sütikre idén, valóban, de ha megnézed, fakanál sütijére például ugyanazok licitálnak, mint tavaly. Én remélem, hogy a rajongók annak örülnek, hogy sikeres az akció, és segíthetjük a koraszülötteket. Nem értem, miért lett kvázi "lenézett" a Segítfüzet, meg az 500 forint? Miért feltételezitek, hogy a kis támogatók nincsenek megbecsülve?
Kedves Zsófi, tavaly is volt, aki többet fizetett a füzetért, mint 500 Ft, felhívás nélkül, magától - ennek nyilvánvalóan idén sincs akadálya. És mint már említettem, aki hozzájárul, azt a köszönőposztba beírjuk. A Nők Lapja Konyha nincs "kitéve" tudtommal sehova, kivéve az adott sütemény licitrészénél, mint bármelyik másik licitelő.