Azt hiszem, a magyar egészségügy szomorú állapotáról senkinek nem kell hosszas leírásokat adni, senki nem fog rácsodálkozni, mindenkinek vannak vonatkozó történetei. Különösen érzékenyen érinti az embert, ha a legkiszolgáltatottabb, legkisebb csöppségek, az újszülöttek körülményei nem ideálisak. Közülük pedig nem elhanyagolható (kb. 8-10%, 8-9000 gyermek évente) a koraszülöttek aránya, akik akár több hónappal a várt időpont előtt jöhetnek világra, és folytatnak értük sokszor ember feletti küzdelmet az orvosok és nővérek. Kis csapatunk teljes egyetértéssel sorakozott fel amögött, hogy két koraszülött osztályt próbáljunk meg szerény lehetőségeinkhez mérten támogatni. A tavalyi összegből kiindulva sajnos komolyabb, több milliós műszerek beszerzésére várhatóan nem lesz lehetőségünk, de úgy gondoltuk, az is fontos, hogy a mindennapi élet megkönnyítéséhez hozzájárulhassunk - drága koraszülött pelenkával, ruhácskákkal, takarókkal, eldobható eszközökkel, vagy bármi mással, amire szükségük van és beilleszthető lesz a keretbe. Két kórház koraszülött osztályának vezetőjével vettük fel a kapcsolatot, mindketten nagyon kedvesen vették szándékunkat és hálásan fogadják a leendő támogatást.
Hogy miért pont őket választottuk a 21 PIC/NIC közül? Nyilván mindegyik koraszülött osztályon lehetne segíteni, nagyon nehéz volt közülük választani, úgyhogy ehhez a Koraszülött.com segítségét kértük, akik rengeteg praktikus információval próbálják segíteni a koraszülöttes családokat, sok egészségügyi intézményről gyűjtöttek be tapasztalatot. A főszerkesztő több kórházat is említett, mint ahol elkél a segítség, ezek közül egy vidékit és egy budapestit választottunk, hogy ne aprózódjon túlságosan sokfelé a támogatás, érdemi lehessen.
A budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház Koraszülött- és Patológiás Újszülött Osztálya az egyik kiszemelt egység, amelyet segíteni szeretnénk. Itt nemrég két mamaszoba került kialakításra, ezek otthonosabbá tételéhez szeretné a főorvos úr a segítségünk felhasználni, csecsemőkocsi és egyéb tételek beszerzéséhez, amiket a végösszeg fényében pontosítunk majd.
Másik támogatandónak egy vidéki kórházat gondoltunk, ez a hosszú hivatalos nevű, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Központ Koraszülött és Újszülöttpathológiai Osztálya - röviden a miskolci kórház Gyermekegészségügyi Központja. A főorvosnővel szintén abban maradtunk, hogy a végösszeg fényében pontosítjuk majd, mire lehet szükségük.
Természetesen a tavalyihoz hasonlóan idén is minden egyes forinttal elszámolunk, a kórházak által kért tárgyak beszerzéséről a számlákat, blokkokat közzétesszük majd az oldalon.
Hozzászólások (3)
Drukkolok én is!!!
Ugyanis Évikémet 2006 október 9-én ( Fókusz is kint volt velünk a helszínen/éppen a Péterfyből hozhattam haza 2hónapnyi hízlalás után, Horváth Eszter dokinénihez visszajárunk a mai napig, de már csak 1évente :)
Most november végén kell márcsak vinnem a lányt és megmutathatja végre hogy elindult tavaly novban még nem volt ilyen ügyes.
Megható nagyon majd rákérdezek dokinéninktől :)
Kedves Pepecs, talán nem láttad, de már korábban egy hasonló felajánlást tevő kedves támogatónak írtam, hogy sütit is fognak kapni a kórházak :), majd írunk erről is. Úgyhogy kérlek, fogyaszd majd el egészséggel a nyereményeidet!
Szep volt, Lanyok!
Gratulalok a sok finom sutihez, a lelkesedeshez es nem utolsosorban e csodalatos szervezeshez!
Mivel 2 suti nyertese vagyok (Zsuzsi es Gabojsza), termeszetesen atutalom a licit osszeget es felajanlom a sutiket (nyam-nyam) a Koraszulott Osztalyon dolgozo noverkeknek, aldozatos munkajukat volt reszem megismerni.
Nagyon szep es kellemes Husvetot kivanok mindnyajatoknak!