2011. ősz - Szemem Fénye Alapítvány

A 2011. őszi Segítsüti akció támogatottja a gyermekbeteg szállítással, gyermekmentéssel és gyermekhospice nyújtással foglalkozó Szemem Fénye Alapítvány lesz. Az alapítvány 2003-tól Pécsett, 2008-tól pedig egész Baranya megyében, mintegy 60.000 gyerekre kiterjedően folytat térítésmentes, egyedi jellegű betegszállítást, kezdetben a daganatos és leukémiás megbetegedésben szenvedő gyermekek részére, most pedig már általános jelleggel. 2006 óta ReményKék Szolgálat néven gyermekhospice-jellegű tevékenységet is folytat a szervezet, az érintett családok, és a gyászoló szülők bevonásával.

Pályázati pénzből és adományokból kerül kialakításra hazánk első gyermekhospice háza, a Dóri-ház, az alapítvány betege, Várdai Dóra emlékére. A gyermekhospice ház nemcsak az életminőség javítását tűzi ki célul, hanem egyúttal oldani is kívánja a gyermekhalállal kapcsolatos félelmet, elutasító gondolkodásmódot, társadalmi nézeteket. A tervek szerint évente több száz családnak szeretnék gondját viselni egy olyan helyen, ahol a gyógyíthatatlan beteg gyerekek megfelelő egészségügyi felügyelet mellett játszhatnak, boldogak lehetnek és családjaik is törődést kapnak. Az intézmény blogjában naplószerűen lehet nyomon követni, hogy miként zajlik ez gondoskodás a beköltöző kis betegeknél, családoknál. A februárban nyitott Dóri-házat június 1-jén követte Törökbálinton a Tábitha-ház, amely Közép-Magyarországon tud azonos jellegű szolgáltatást biztosítani. Itt a gyógyíthatatlan gyermekek évente kb. 20-30 napot tölthetnek el az ún. mentesítő szolgáltatás keretében, míg az élet végi ellátás esetében a beköltözéstől számítva az életük végéig a házban lehetnek az érintettek.

A Segítsüti keretében a gyermekhospice házakban a gyermekekről való gondoskodást megkönnyítő orvosi műszerek, eszközök és egyéb szükséges tárgyak beszerzésére kerül majd sor.

Hozzászólások (2)

Kedves evinene :),
ha esetleg úgy gondolod, október közepén lesz rá lehetőséged és még lesznek ajándéktárgyaink és füzeteink, azok vásárlásával is hozzá tudsz járulni a gyermekhospice házak támogatásához. http://www.segitsuti.hu/fuzet_rendeles

Sziasztok Kedves licitálók és olvasók!!!

Klubrádióban is pont ma volt reggel a Szeme fénye alapítványról szó, vagyis felhívták telefonon ennek az alapítványnak a szóvívőjét és elmagyarázta a 2hospice ház dolgát és mindent akkor nagyot dobbant a szívem hiszen most itt őket támogatták a licitálók sajnos most nekem nem úgy jöttek össze a dolgaim időm sem volt a licitre :( és a pénzem sem futott be rá úgy csak október közepén lesz jó sok :D
Arra is fény derült évente 12millió ft már elég volna a támogatásként az államtól, de nem csak kidobál az ablakon 500millákat ( ezen kissé felfortyant az agyvizem) mivel havi 1millió kellene nekik "csak".
2havonta adnak be támogatásokra papírokat!!!