2016. ősz - Peter Cerny Alapítvány
2016. szeptember 8. 16:32
2016 őszén a Segítsüti támogatottja a Peter Cerny Alapítvány
Ez évi őszi kampányunk támogatottja a
Peter Cerny Alapítvány, az a koraszülött- és csecsemőmentő szolgálat, mely 27 éves múltra tekint vissza. A ’80-as években a Semmelweis Egyetem I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika neonatológus szakorvosa, Dr. Somogyvári Zsolt kereste annak lehetőségét, hogy miként lehetne ezt a problémát megoldani. Ennek során találkozott egy osztrák üzletemberrel, Peter Cerny úrral, aki tevőlegesen szeretett volna segíteni a magyar gyermekegészségügy helyzetén, ezért vásárolt egy mentőautót, melyet más támogatók segítségével felszereltek a szükséges orvosi berendezésekkel, majd az 1988-ban megalapított Peter Cerny Alapítvány 1989. június 21-dikén beindította, és azóta is folyamatosan üzemelteti koraszülött mentőszolgálatát. Munkájukra országszerte óriási szükség van, hiszen az idő előtt született csecsemők jelentős részének ők jelentik az életben maradást, de jelentős szerepük van az időre, normál súllyal született gyerekek egészségügyi intézményeken belüli szállítására is. 2010-ben már 50 ezer csecsemő szállításában vettek részt.
Ezt a kiemelkedően fontos tevékenységet szeretnénk támogatni a Segítsüti 2016. őszi kampányával. A befolyt összegből a mentőautókban használatos gyógyszereket, felszereléseket fogunk vásárolni.
Kérjük, ha egyetért célunkkal, és a
Peter Cerny Alapítvány munkáját szívesen segítené, licitáljon azokra a süteményekre, melyeket lelkes gasztrobloggereink oly nagy szeretettel készítettek.
Licitálni
2016. szeptember 12-én, hétfőtől
ITT lehet, az árverés vége pedig
15-én csütörtökön 16.00 órakor lesz. Hétfőn reggel kezdenek el felkerülni a blogokba a süti felajánló posztok, nem sokkal később pedig a Segítsüti oldalán is láthatják majd az egyes darabokat, és ugyanitt tehetik meg licitjeiket is. Munkánkat a
Facebookon is figyelemmel kísérhetik.